Nógrád és Békés megyéből származunk. Az elmúlt évtizedekben mindketten Budapesten éltünk, dolgoztunk, vállalkoztunk, majd itt – Nagyorosziban a fogadónál – találkoztunk össze, amiről leginkább a még gyermekként ott elfogyasztott Jaffa maradt meg, mint kedves emlék.
Közel az 50-hez mindketten éreztük, hogy szeretnénk kiszállni a nagyvállalati közegből, amiben addig dolgoztunk. Lassabb, nyugodtabb életet lenne jó élni és visszaadni a vidéknek mindabból, amit a nagyvilágban – akkor még külön-külön – láttunk, tanultunk, tapasztaltunk.
Számunkra a Fogadó teremtette meg a lehetőséget arra, hogy kemény munkával ugyan, de mosolyogva éljük jövőbeni életünket, együtt.
A MiLLER’s Inn
2017-ben vásároltuk meg az akkor már évek óta nem üzemelő, de közel 200 éves múltra visszatekintő komplexumot, ami a helyiek illetve környékbeliek számára ma is egy ikonikus épület: A Fogadó, Nagyorosziban.
A korábbi vendéglő és 11 szobás panzió a közelben található Drégely vár kapcsán kapta nevét az elmúlt évtizedekben és bár történelmileg semmi köze nincs a várhoz, a helyiek mégis meg vannak győződve arról, hogy van összefüggés – például, hogy alagút köti össze az épületet a várral és hasonló legendák. 🙂
Az étterem átalakítása során az épületkülső is modernebb és figyelemfelkeltőbb megjelenést kapott, de szem előtt tartottuk a településen élő lakosság érzelmi benyomásait és csak olyan jellegű változtatásokat engedtünk meg, amivel „az ikon” nem tűnik el. Ennek hangsúlyozására az erősen megváltozó üzleti profilt is abba az irányba mozdítottuk el, hogy a helyiek bátrabban és természetes módon jöjjenek be a fogadó éttermébe… Mintha csak haza érkeznének.
Míg korábban az étterem fehérabroszos miliője sokakat visszatartott, a külföldi átutazókon kívül ma könnyedséggel térhetnek be hozzánk a helyi és környékbeli kis- és nagygyerekes családok, a különböző generációs baráti társaságok és kisiskolások is.
Abban bízunk, hogy a modernizált átalakítás és profilváltás után a nagyorosziak elismerően beszélnek a bisztró stílusú étteremről és a jövőben is az a „szeretett épület” marad amire büszkék lehetnek, és nevezetességként említik.
Ha találkozót szervezel a környéken, ezt a legegyszerűbb mondani:
“Találkozzunk a Fogadónál!”
Nekünk már sikerült, várunk Benneteket is sok szeretettel!
Hidvégi Piroska és Molnár László